{source}<iframe src="http://livestream.com/accounts/2452711/events/1787698/videos/98349740/player?autoPlay=false&height=360&mute=false&width=640" width="640" height="360" frameborder="0" scrolling="no"></iframe{/source}

1Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. 2Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát. 3Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! 4Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! 5Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. 6Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában. 7Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem. 8Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az ÚR népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. 9Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta. 10Amikor visszatérnek, akiket az ÚR kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.

Ézsaiás csodálatos látomásában úgy látja az embereket, mint akik egy úton, egy jól megépített úton menetelnek egy másik ország felé. Ebben a látomásban senki nincs igazán otthon, mindenki vándorol. Mindenki előtt lebeg valami. Mindenesetre veszélyes út ez: puszta, sivatagos föld, ahol szomjan lehet halni. Úgy megrogyhatnak a lábak, hogy valaki nem tud tovább menni. És ott vannak az oroszlánok, ragadozó állatok, akik lesnek. Kisemmiznek, megfosztják a vándorokat a tulajdonuktól, az életüktől, az embervoltuktól. De ebben a nyomorúságos menetben ott van az Isten népe is. Aki valamiért más, mint mindenki, aki ezen a zsúfolt sztrádán masíroz. Ami pedig megkülönbözteti őket, mondja, Ézsaiás, az semmi más, mint az előttük lebegő látomás. Attól függően, hogy mi az a látomás, lehetnek belőlünk oroszlánok, örömtelen segítők, vagy megváltottak.

1. Oroszlánok

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” Az oroszlán kiszemeli a gyengét, a roskadozó térdűt, a remegő szívűt. És azt fosztja ki. Mert előtte nincs látomás, csak egy: saját magát és a kölykeit etetni, a vadászterületét megtartani. Ezért amikor a másik elesik, örül, mert ettől neki és a kölykeinek több lesz. Így válik oroszlánná az ember. Ettől a látomástól. És úgy is látszik, az oroszlánoknak van igazuk. Egyelőre legalábbis. A nyomorúságos pusztában mindenki mentse magát és a kölykeit. Csakhogy az útnak egyszer vége lesz. És Ézsaiás azt mondja: ott nem lesz helyük az oroszlánoknak és a ragadozó vadaknak. Az ítéletkor lejár ezeknek az ideje, nincs jövőjük.

2. Örömtelen segítők

„Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” Aztán vannak olyanok is, akik menetelnek, megesik a szívük azokon, akiknek ellankadt a keze, megroggyant a térde, aki sánta, és nyomorult. Segíteni kezdenek. Minden erejüket beleadják: de az hamar elfogy. Ézsaiás bátorító szavait odáig tudják csak mondani, hogy „legyetek erősek”. De hogy miből merítsék az erőt, azt már nem tudják megmondani. Nekik is van egy látomásuk: önmagukat látják, amint kipirosodott orcával, szerény, de diadalmas arckifejezéssel támogatják a rászorulókat. Ők, az erősek, a gyengéket. Közben szemérmesen fogadják az emberek gratulációját és éljenzését – leginkább pedig a Jó Isten elismerő pillantásaiban fürdőznek. Igen, ez lesz majd – gondolják. De aztán nem ez lesz. Rájönnek, hogy az esetek legnagyobb részében nem tudnak segíteni. Az emberek is hamar elfelejtik ünnepelni őket. Neheztelni kezd a sántákra, hogy miért nem járnak? Pedig én alátok nyúltam! Haragudni kezd a vakokra: miért nem láttok? Pedig én megsimogattam a szemeteket! Dühös lesz a siketekre: miért nem hallotok, hiszen én súgtam a fületekbe? És amikor még az Isten sem halmozza el kivételező áldásokkal, akkor végképp betelik a pohár. A jó szándékú embernek, aki viszont nem ismerte meg a megváltást, idővel a saját térde is megrogy, és kezeiből kimegy az erő. De legalábbis szívéből az öröm… Általában szintén oroszlánok martaléka lesz, vagy észhez tér, és maga is idővel oroszlánná válik. Az egyik legveszélyesebb dolog, amikor valaki azzal a látomással él, hogy ő majd megmenti a világot.

3. Megváltottak

De ott menetelnek a megváltottak is… Ők is erősítik a lankadt kezeket, a rogyadozó térdeket. Abban különböznek mégis a pusztán jó szándékú embertől, hogy örülnek. „Öröm koszorúzza a fejüket.” És ezt mondják a remegő szívűeknek: „legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!” Ők nem hiszik, hogy a saját szavaik és kezeik tudnak gyógyítani. Egy másik látomás van előttük: az Isten, aki eljön, ítél és megszabadít. Egy olyan ország erőiben bíznak, amit sosem láttak, csak érezni, szagolni, sejteni tudnak, de a szívünkkel már visszavonhatatlanul oda vannak kötve. „Akkor majd kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok. Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka fog teremni. Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. Nem lesz ott oroszlán, nem járnak rajta ragadozók, eggyel sem találkoznak ott, hanem a megváltottak fognak járni rajta. Így fognak visszatérni azok, akiket az Úr kiváltott, és ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.” Egy katolikus ismerősöm mesélte a múltkor, hogy meglátogatott egy református gyülekezetet. Na, és milyen volt, kérdeztem. Azt mondta: találkoztam egy szent asszonnyal. (Csodálkoztam, mert a katolikus testvérek nem osztogatják ezt a jelzőt valami bőkezűen.) Mitől volt szent? Attól, hogy megkérdeztem: mit tetszik csinálni itt a gyülekezetben? „Én, aranyoskám? Én semmit sem csinálok! De az Úr néha engedi látni, hogy ő mit csinál.” A megváltottak nem gondolják, hogy mindent meg tudnak oldani, de hisznek benne, magukon tapasztalják, hogy van Megváltó! Tudják, hogy nem nekik kell megnyitni a vakok szemeit, nem nekik kell meggyógyítani a sántát, nem nekik kell nyelvet adni a némának. Legfőképpen nem az a dolguk, hogy ítéljenek. És éppen ettől felszabadulnak… Mert a Megváltó szép látomásából merítik minden erejüket. És ezért öröm koszorúzza a fejüket. Befejezem. Bárcsak azt mondhatnám, hogy mi vagyunk a megváltott nép, és nem az örömtelen segítők, pláne nem az oroszlánok. De attól tartok, keresztények vannak bőven az utóbbi kettővé kategóriában is. Keresztények, akik elvesztették a látomásukat, mert mással töltötték meg a szívüket. Keressétek az Isten Országának látomását, és minden egyéb megadatik!