Pásztor Jánosné igehirdetése a KISKUNHALASI NŐSZÖVETSÉGI KONFERENCIÁN 2007-ben

Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem. Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni. Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban. Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket. Vele megy Onézimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik. Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, akiről utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem. Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata. Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodíceában és Hierápoliszban vannak. Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. Köszöntsétek a laodíceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodíceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodíceából érkezett levelet ti is felolvassátok. És mondjátok meg Arkhipposznak: legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!